Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#fizikai munkás

MTI Gazdaság

Óránként 1500 forintot keres egy kétkezi munkás

Ettől azonban van eltérés országrészenként. Van, ahol 1900 forintot is eléri az órabér, másutt az 1400 forintot sem éri el. Tavalyhoz képest 10 százalék feletti a bérnövekedés, ami meghaladja még a középvezetők fizetésének emelkedését is, ám az infláció miatt a reálbér még csökkenhet is.

MTI Gazdaság

Ötödével nőtt egy év alatt a fizikai munkások átlagbére

Több mint ötödével, 1184 forintra nőtt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, van olyan település, ahol az átlagos szint az 1600 forintot is meghaladja - derül ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország közös közleményéből.

hvg.hu Vállalkozás

Orvos, mérnök, munkás – belőlük van a legkevesebb Magyarországon

A munkaerőhiány a versenyszférában a mérnöki tevékenységnél, az ipari ágazaton belül a fizikai munkát igénylő állásokban, a közszférában pedig az orvos, a szakápoló és a közegészségügyi szakértői pozícióban jelentkezik leginkább - derül ki a Szent István Egyetem kutatásából, amelyet a BDO Magyarország támogatott.

Le Figaro-kommentár: Jalta szellemében készül felosztani a világot Trump és Putyin

Le Figaro-kommentár: Jalta szellemében készül felosztani a világot Trump és Putyin

Gitármuzsika és reggae-dal is készült Deutsch Tamás angoljából, ami Sárosdi Lilláékat is megihlette

Gitármuzsika és reggae-dal is készült Deutsch Tamás angoljából, ami Sárosdi Lilláékat is megihlette

Egy lacipecsenyés heteken át mérgezett egy fát fáradt sütőolajjal a pécsi adventi vásáron

Egy lacipecsenyés heteken át mérgezett egy fát fáradt sütőolajjal a pécsi adventi vásáron

Ha egy helyre látogat el Ausztriában, ez legyen az!

Ha egy helyre látogat el Ausztriában, ez legyen az!

Hihetetlen, de csak 582 kilométer van ebben a régi Citroën Kacsában

Hihetetlen, de csak 582 kilométer van ebben a régi Citroën Kacsában

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Óvatosan a gyógynövényekkel is – nem mindegy, milyen készítményt választunk

Átnevezné és áttervezné az Európai Uniót az MCC

Átnevezné és áttervezné az Európai Uniót az MCC

Majd negyedével esett tavaly a Mol adózás előtti eredménye

Majd negyedével esett tavaly a Mol adózás előtti eredménye

Nem kell sietni a hazatéréssel – üzeni a szír külügyminiszter németországi honfitársainak

Nem kell sietni a hazatéréssel – üzeni a szír külügyminiszter németországi honfitársainak

A címlapról ajánljuk